2018. okt 29.

Ügynökjelentések Pataki Ágiról

írta: Koós Levente
Ügynökjelentések Pataki Ágiról

pataki-ugi-03_borsonline.jpg

Nincs abban semmi meglepő, hogy a kommunizmus politikai rendőrsége a divatszakmában is kiépítette besúgóhálózatát, amely a diktatúra puhulása során egyre több nyugati kapcsolattal rendelkezett. Az újabb '56 elkerülése érdekében nyakunkba akasztott fogyasztói szocializmus egyre-másra termelte ki a magyar divatszakma csinos manökenjeit, akiknek nevei nemcsak a divatlapok címlapjaira, hanem a belügyi dokumentumok bizonyos oldalaira is fölkerültek. Többnyire, mint beszervezendő célszemélyek. A Magyar Népköztársaság  nyugati nyitásával párhuzamosan a magyar modellek Hegyeshalmon, sőt a Tengerentúlon is megfürödhettek a rivaldafényben, bár a hazai divat népszerűsítése mellett olykor-olykor azért a magyar titkosszolgálatnak is bedolgoztak. Ügynöki beszervezésük azért tűnt logikusnak és célszerűnek a magyar állambiztonság számára, mert a külföldön megkötött ismeretségeik között a politikai rendőrség számos esetben kémgyanús nyugati hírszerzőt, vagy disszidálásra csábító egykori hazaárulást elkövető, és a nemzetből már kitagadott személyt vélt felfedezni.  A szocialista szupermodellek emellett természetesen az itthoni kifutók világáról is folyamatos tájékoztatást nyújtottak tartótisztjeiknek, a Rothschild-szalon polgári miliőjétől kezdve a körülöttük legyeskedő színészekig és sportolókig.

Illúzióink azonban ne legyenek: vélhetően a kommunista belügy működésének egyik legvisszataszítóbb mechanizmusával állunk szemben, amely során világosan megjelenik az ügynöknőkkel szembeni elvárások között testük eltárgyiasítása a megszerzendő információk érdekében. A fennmaradt ügynöknőjelentések nagyszámú anonimizációja, a tartótisztek utasításai a feladatok megjelölésekor, az ügynöknők feltűnően gyakori "randevúzási" feladatai mind-mind azt bizonyítják: jóllehet a kommunizmus évtizedei során jóval kevesebb női ügynöke volt a belügyi hálózatnak, tagjait a rendszer a hivatalos diskurzus propagandájával szemben egyszerű szexuális tárgyként definiálta, és használta is. 

23255_fortepan.jpg

Egy, a hetvenes években még aktívan dolgozó manökenhölgy besúgói jelentései között bukkantam arra a néhány jelentésre, amelyek a Kádár-rendszer talán legismertebb és legimádottabb modelljét, Pataki Ágit ajánlották az állambiztonság figyelmébe. A ”Vass Klári” nevű besúgónő 1974 nyarán adta első jelentését a fiatal pályakezdő manökenről:

„Pataki Ágnes kb. 4 éve dolgozik, mint manöken és fotómodell. Előzőleg, mint spanyol tolmács, ill. idegenvezető dolgozott az IBUSZ-nál. Amióta ismerem, F. Gábor /mérnök/ az udvarlója, akivel kb. 2 éve együtt is él. F. Gábor tudomásom szerint mint szakmai tolmács dolgozik /német-angol/. Áginak előzőleg egy spanyol udvarlója volt, akivel volt is kint Spanyolországban – jelenleg is baráti kapcsolatot tart vele. Ági nagyon jó modorú, jó megjelenésű, elegáns nő. Nagyon sok külföldi ismerősük van, akikkel mindig F. Gábor társaságában találkozik. Hivatalosan mint manöken még nem utazott – egyszer volt Jugoszláviában az MTI-vel fotózni és Lengyelországban bemutatni. Szeptemberben ő is utazik a Hungarotex-el Lausanne-ba. Nagyon tartózkodó, privát életéről és ismerőseiről nem szokott beszélni.”

Láthatjuk, hogy az ügynökjelentés alapvetően Pataki Ági bimbózó karrierjét mutatja be, de belügyi szempontból természetesen azok az adatok voltak érdekesebbek, amelyek a megfigyelt jelleméről adtak közelebbi képet az állambiztonság embereinek. És éppen ez volt Pataki Áginak a szerencséje. Merthogy a jelentés tartótiszti értékeléséből egyértelműen kiderül, hogy a fiatal manökent - P. Dorottya kolléganőjével egyetemben - beszervezési célból tanulmányozták. De mint olvashatjuk, ettől valószínűleg elálltak az operatív tisztek:  

„Értékelés: Ellenőrzött és megbízható tmb [titkos megbízott - a szerk.]. tájékoztató jelentést készített Pataki Ágnes és P. Dorottya manökenekről. A tmb. [titkos megbízott - a szerk.] korábbi szóbeli jelentése szerint Pataki Ágnes pontos lakáscímét nem ismeri, de úgy tudja, hogy a Pillangó utcai lakótelepen lakik, telefonja nincs, részére az üzeneteket egy idős asszony közvetíti. P. látszik op. célra megfelelőbbnek.”

110913_fortepan.jpg

1974 őszén a Hungexpo és a Hungarotex - szocialista népgazdaságunk sikeres külkereskedelmi vállalata - a svájci Lausanne-ban rendezett kiállítást, amelynek keretében hat magyar modell részvételével divatbemutatót tartottak. Az eseményen Pataki Ágin kívül „Vass Klári” ügynök is részt vett, aki később jelentésben számolt be a manökenek kint tartózkodásáról. A jelentés láthatóan igyekszik kerülni azokat a témákat, amelyek az állambiztonságot leginkább érdekelték, és a manökenek közé beépített szépség leginkább az elfoglaltsággal és időhiánnyal indokolta azt, hogy csak nagyon kevés emberrel találkoztak a nyugati országban. Emellett általánosságban beszél genfi és Lausanne-i városnézésről, kirándulásokról, felbukkanó férfiakról. Persze jelentése így is képes volt izgalmas témát tartogatni tartótisztjének, hiszen felbukkant benne egy Michel és egy Erik nevű férfi, akik még Budapesten ismerkedtek meg Pataki Ágival.

„Elutazása után Erik megjelent és elvitt bennünket Ágival egy rövid kirándulásra és közben mi említettük, hogy szeretnénk megnézni a Michel bárját. A fiú először megpróbált lebeszélni bennünket Michel féltékeny feleségére való hivatkozással, de miután mi erőszakoltuk a dolgot, hajlandó volt odavinni bennünket, azzal a feltétellel, ha szó nélkül bemegyünk, nem ülünk le és kimegyünk. A bár az egyetem mellett van, közel a katedrálishoz. Az utcán nincs kint tábla, csak belépőkártyával lehet bemenni, több pincehelyiségből áll és állandó magnózene szól. Később Michel 1-2 napra még visszajött Lausanne-ba, Áginak telefonált és a pesti meghívást semmisnek tekintve megkért, hogy ne menjünk be a bárba.”

„Vass Klári” jelentésével közel sem voltak megelégedve a tartótisztek. Azt hiányolták belőle leginkább, amit a leginkább vártak: a pornográf részleteket:

„Nehezen elképzelhető, hogy teljesen önzetlenül a hat fő manökent két ízben is meghívták vacsorára és közöttük szexuális kapcsolat nem alakult ki, ezenkívül a beszélgetés témája, csupán közömbös témákban folyt.”

Ezek hiányában pedig nehezebben játszhatták mocskos kis játékaikat. 

    

(Ha tetszett a cikk, és még szívesen olvasnál hasonló témában, kutatásomhoz és munkámhoz hozzájárulhatsz adományoddal. Köszönöm!)

A cikkben szereplő képek forrásai: 

1. kép: borsonline.hu

2. kép: fortepan.hu

3. kép: fortepan.hu

A belügyi jelentések levéltári forrása: ÁBTL M-37019

Szólj hozzá

Nemfradi Nemsport