2018. feb 13.

Hypós Feri a belügyi aktákban

írta: Koós Levente
Hypós Feri a belügyi aktákban

 

hypos_feri_utolso_kep_fradimob.jpgA legismertebb magyar huligán, Karsai „Hypós”  Ferenc (1966-2010) 

A focirajongók számára közismert tény, hogy a modern kori futballhuliganizmus a 80-as években gyűrűzött be Magyarországra. Megjelenésének és kibontakozásának tudományos vizsgálata azonban több okból is igen problematikus. Az azonos időben lezajló nyugat-európai - elsősorban angliai - szurkolói rendbontásokkal ellentétben a szocialista rendszer erőszakszervezete  még képes volt megfékezni a rendbontásokat és azok széleskörű elterjedését, másrészt demokratikus sajtó hiányában a társadalom vajmi keveset tudhatott az egy-egy mérkőzés utáni balhékról. 

Azoknak a kádár-kori ügynököknek köszönhetően, akiket az akkori politikai rendőrség a szurkolók közé beépített, napjainkban egy újabb forrástípussal gazdagíthatjuk a magyar huliganizmustörténetet. Ilyen ügynök volt a világhírű angol heavy metal bandáról elnevezett „Black Sabbat” ügynök (így, a végén h-nélkül, mert a névadó tartótiszt sem lehet tökéletes), akit a ferencvárosi B-közép tagjaként szervezett be a belügy 1982 márciusában. Ettől kezdve tartótisztjeinek rendszeresen beszámolt a fradisták kemény magjának terveiről, mozgásáról, rendbontásairól, vagy mint alább olvashatjuk, vidéki túráiról:

„A tatabányai rendőrség gyors intézkedései miatt nagyobb rendzavarás nem történt. A szurkolótábor zöme még a mérkőzés előtt nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás miatt annak hatása alá került, ennek következtében többen nem is emlékeznek a mérkőzésre. Politikai megnyilvánulás nem történt, néhány fanatikus FTC szurkoló büdös parasztnak és fekete vájároknak titulálta a tatabányai lakosokat.”

Ám vidéken a szurkolói összecsapásokból nem minden esetben a fradisták kerültek ki győztesen. 1984-ben például Szombathelyen a Hali-drukkerek lepték meg a fővárosiakat:

„A mérkőzés után viszont megtámadtak minket a szombathelyi szurkolók késekkel, botokkal, lánccal, uncsakokkal és kövekkel. Több embert megvertek. A rendőri szervek semmilyen segítséget nem nyújtottak, a vonaton végig kísértek bennünket és ott rendzavarás nem történt."

ks_1984_ii_01_0033-19840908.jpgA zöld gyepen a Fradi, az utcán a Hali nyerte meg az ütközetet. Szombathely-FTC 0:1(Képes Sport)

„Black Sabbat” ebben a jelentésében felsorolta azokat a szurkolókat, akik a B-közép tagjaiként részt vettek az utcai harcban. A bámulatos gúnynevek között (mint például Stuszi, Boci, Kanveréb, Breki, Hentes, vagy Mirmur) itt olvashatjuk elsőnek a Hipós nevet, aki nem más, mint a magyarországi futballhuliganizmus egyik, hanem a legismertebb arca, Karsai Ferenc. Ám „Black Sabbat” jelentéseiből az is kiderül, hogy akkor még nem ő volt a legkeményebb csoport vezetője, hanem a Lecsó néven becézett Tóth Árpád, akit a politikai rendőrség a Zászlósok fedőnevű ügy célszemélyeként tartott nyilván.

Az ügynökjelentésekből az is világosan kiderül, hogy a gyerekcipőben járó lelátói szubkultúra legradikálisabb irányzata a 80-as évek közepén még saját arcát és stílusát kereste:

„A B-közép szurkolótábor a Dózsa szurkolótábor provokálásával verekedést akar kezdeményezni. Módszerük változott. Az eddigiektől - mikor csoportosan vonultak az ellentábor felé - 5-6 fős csoportok a mérkőzés kezdete előtt beülnek az ellentáborba, s az általuk kiszemelt hangadókba belekötnek.”

És természetesen az angliai minta átvétele sem maradhat ki a repertoárból: 

„Bögöly tervbe vette az FTC-B-közép szurkolótábor egy angliai szurkolótábor mintájára történő átszervezését, aminek a lényege, hogy a fanatikus szurkolói magot büntetett előéletű, garázda punk ruházatot viselő fiatalok alkotnák.”

olds1.JPGAngol huligánok akcióban, 1985. (Pinterest)

Hypós Feri bemutatkozása a kommunista belügy számára 1984 decemberében történt meg. Az őszi szezon zárófordulójában a nagyon rossz formában lévő Fradi Egerben játszott kiesési rangadót. A mérkőzés második félidejében akkora köd szállt le az egri stadionra, hogy a nézők semmit nem láttak a meccsből. A vendégszurkolók radikálisabb része pedig más elfoglaltság után nézett:

„Az utazás során Breki ismerősöm több személybe belekötött, ittas állapotban verekedést provokált, illetve váratlan helyzetben több személyt lefejelt. (vonaton, meccsen, meccs után.) Tekintettel arra, hogy a mérkőzés 2. félidejében nagy köd volt, a pályán történtek nem volt követhető, több szurkoló Breki biztatására az egri szurkolótábor provokálását, lefejelését végezte. A meccs után közösen a Kacsa nevű (gyors-talpaló) sörözőbe mentünk. Breki a söröző előtt összeverekedett egy egri szurkolóval és ezért a helyszínen rendőrök jelentek meg. Többünket előállították az egri rendőrségen. A körülmények tisztázását követően társaimmal együtt elengedtek.” 

E sajátosan szürreális jelentés tartótiszti értékeléséből az is kiderül, hogy a kocsmai verekedők között volt Hypós Feri is, akinek személyes adatait a jelentés végére írták ezzel a kísérőszöveggel: 

„Személye korábbi mérkőzéseken hangadóként történt igazoltatása során került látókörünkbe.”

 hypos_elso_kep.jpgA legismertebb magyar huligán, Karsai „Hypós”  Ferenc (1966-2010)

Hypós Feri, még ha egy szélsőséges szubkultúra részeseként is, de már életében legendává vált a szurkolók körében. A barátaival létrehozott hírhedt 2-es szektor radikális szurkolói csoport vezéreként a 80-as évek végétől fokozatosan ismertette meg az országgal és fél Európával a ferencvárosi kemény mag erejét és tetteit. Szerepelt tévéműsorokban és dokumentumfilmben, később a Fradi alkalmazásában a szurkolói rendbontások megelőzéséért és megfékezéséért volt felelős. Nagyon fiatalon, mindössze 44 évesen hunyt el agyvérzésben. 

„Black Sabbat” ügynökkel és Hypós Ferivel az ügynökaktákban és a besúgnak blogon minden bizonnyal még találkozni fogunk. 

 

(Ha tetszett a cikk, és még szívesen olvasnál hasonló témában, kutatásomhoz és munkámhoz hozzájárulhatsz adományoddal. Köszönöm!)

„Black Sabbat” ügynökjelentéseinek forrása: ÁBTL M-41416

Szólj hozzá

Fradi