Albert aranylabdája helyzetbe hozta a belügyet is
Az aranylabda átadásának pillanata a Gundel Étteremben
1967. december 24-én Boskovics Jenő sportújságíró telefonon hívta fel Albert Flóriánt, aki a Szentestét otthonában, családja körében töltötte. Az immár kétszeres apának számító sportoló (az alig kéthetes „Kisflóri” december 12-én született) így tudta meg, hogy a France Football szavazásán őt választották 1967 legjobb európai labdarúgójának. Az elismerés máig kuriózumnak számít a magyar sporttörténetben: sem előtte, sem utána senkinek nem sikerült elnyernie a legrangosabb európai díjat. (Puskás Ferenc 1960-ban a második helyen végzett.) A díj sportszakmai tekintetben egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen volt, elnyerése pedig óriási siker mind Albertnek, mind a magyar labdarúgásnak. Ám lévén, hogy egy ferencvárosi labdarúgó érdeméről volt szó, a kommunista sportvezetés és a diktatúra belügyi apparátusa mindent bevetett, hogy az öröm kicsi, az ünnep pedig szolid legyen.
Albert aranylabdáján az első öltések az angliai világbajnokságon készültek. A 3-1-re megnyert brazilok elleni győzelem során bár gólt nem rúgott, klasszis teljesítményével kivívta a nemzetközi szakma elismerését. Robert Vergne, a jeles francia újságíró szerint a meccsen észre sem lehetett venni Pelé hiányát, hiszen „ugyanolyan értékű játékkal lepte meg a közönséget a magyar csapat kiválósága, Albert Flórián... Ez a fiatal labdarúgó önmagában testesítette meg Pelé, Puskás és Di Stefano valamennyi erényét.” Egy angol újságíró pedig ezt írta meccs után:
„Most már nyugodtan hazautazhatok, mert ilyen mérkőzést ezen a VB-n meg egyszer úgysem fogok látni.”
A brazilok legyőzése 1966-ban. Farkas gólját nem lehet elégszer megnézni...
Nagyon sok szakember egybehangzó véleménye az volt, hogy a '66-os vb-re, ha másért nem is, a fiatal magyar tehetség miatt érdemes volt elutazni. A legszebb gesztust persze maguk a brazilok tették, akik a Császár néven becézett futballistát 1968 januárjában vendégszereplésre hívták Brazíliába. Így kerülhetett sor arra, hogy Albert Flórián két mérkőzés erejéig a Flamengo vendégjátékosaként piros-fekete szerelésben futott ki a pályára...
Óriási megtiszteltetéssel vette kezdetét tehát az az esztendő, amely minden idők egyik legtehetségesebb magyar labdarúgója számára egyben a siker csúcsát is jelentette: bajnokság nyerése a Fradival, kisfiának világra jötte és végül az aranylabda elnyerése.
Gyorsan szögezzük le: a kádári állambiztonságnak közel sem jött jól a rangos díj Magyarországra kerülése. A ma már kutathatóvá vált belügyi akták anyagai bizonyítják, hogy a kommunista diktatúrának inkább volt szüksége egy középkategóriás Fradira, mint egy sikeres, európai hírnevet szerző alakulatra. Hogy erre a hatvanas évek második felének aranygenerációja rácáfolt, az nem az egyesületet körbevevő besúgók munkálkodásán múlott. Ma már bizonyítható, hogy a Fradival kiemelten foglalkozó politikai rendőrség 1962-től elsőrendű feladatának tekintette a csapaton belül meghúzódó ellentétek elmélyítését és egyben a futballcsapat hálózattal való ellátását. Ekkor született a belügyben az alábbi, a Fradi tekintetében igen meghatározó mondat is:
„Szerintem gondolkodni kell azon, hogy a klikkezést hogyan lehetne még elmélyíteni, s ebbe hol lehetne belépni operatív úton. Sokkal kevesebb dolgunk lenne ugyanis, ha az FTC nem az elsőségért küzd.”
(forrás: fradimuzeum.eoldal.hu)
1965-től a futballszakosztály egyik alkalmazottjának beszervezésével („Kőműves” fedőnevű ügynök) a belügy gyakorlatilag bejutott a Fradi öltözőjébe, és első kézből szerzett információkat a vezetőség és a játékosok ügyes-bajos dolgairól, mindenről, amik segítségével a kommunista diktatúra megalkothatta saját kis mocskos játékrendszerét.
A belügy és a Fradi viszonyát az aranylabdával kapcsolatosan nem meglepő módon a sajtóban is tetten érhetjük. Népköztársaságunk szocialista újságírói nem hordozták különösebben tenyerükön a friss aranylabdást. A Nemzeti Sport jogelődje, a Népsport rövid, tömör cikkben közölte a tényt olvasóival december 28-án: „Európa legjobb labdarúgója: Albert Flórián”, majd szilveszterkor egy rövid összeállításban Orth, Sárosi és Hidegkuti nagysága mellé helyezte a középcsatárt. A legbizarrabb tudósítás címéért minden kétséget kizáróan ringbe szállhatna az MSZMP hivatalos szócsöve, a Népszabadság is: „Mozgalmas év végi napok” címmel megjelent írásában három eseményről számolt be olvasóinak, amelyek sorrendben a következők voltak: a labdarúgó A-válogatott hazatérése a dél-amerikai túráról, a B-válogatott szereplése Közép-Amerikában, végül pedig Albert Flórián aranylabdája. (Ennél még a Népszava is nagyobb teret adott a hírnek.) Könnyen lehet, hogy a belügyi szervek berögzött mechanizmusával állunk szemben, vagyis jelen esetben az aranylabda hírértékének felsőbb utasításra történő gyengítésével. És ez még nem minden.
A szovjetek elleni mérkőzés kezdőcsapata
Az akkori sportpolitika legnagyobb bűne az volt, hogy a lehető legméltánytalanabbul járt el az aranylabda átadásakor. Az átadás lehetséges ceremóniájáról többek között „Kőműves” jelentéséből szerezhetünk plusz információkat. Ezek szerint Albert az 1968. május 4-én sorra kerülő szovjetek elleni EB-mérkőzés előtt két héttel biztosra vette, hogy a meccs előtt a Népstadionban kapja meg a díjat. „Kőművesnek” azt is elárulta, hogy a korábbi tervek szerint már a Magyarország-Lengyelország mérkőzésen meg kellett volna kapnia, de az a meccs elmaradt.
Ám a várakozásokkal ellentétben Albert mégsem a szovjetek elleni mérkőzés előtt kapta meg az aranylabdát, hanem a mérkőzést követő banketten. Bár a párharc budapesti mérkőzésén Albert sérülés miatt nem játszott, ez a körülmény semennyire nem akadályozta volna egy mérkőzést megelőző ünnepélyes ceremónia lebonyolítását. Maradt a Gundel Étterem, ahol a két csapat jelenlétében Max Urbani, a France Football újságírója nyújtotta át a rangos elismerést. Sokatmondó, hogy maga az újságíró is kifogásolta a jelenlévők előtt a díjátadó effajta titkosítását és rangon aluli lebonyolítását. Nem véletlenül: az aranylabda történetében 1967-ig Albert Flórián volt az egyetlen, aki nem stadionban, ünnepélyes keretek között, közönség előtt vehette át az aranylabdát!A Ferencváros berkein belül később sem csitultak a kedélyek, „Kőműves” pedig gondoskodott arról, hogy a kommunista sportvezetés számára készülő apró kis meglepetés napvilágra kerüljön, ezáltal pedig megakadályozhatóvá váljon.
„1968. V. 8-án megtartott Labdarúgó Szakosztály vezetői értekezleten elhangzott Lakat Károlytól, hogy a Dózsa mérkőzésen feltétlen át kell adni valamit, amivel oda tudnak ütni ezeknek a szaroknak, hogy nem engedték a nagy nyilvánosság előtt átadni az aranylabdát. Nem kell senkinek szólni, csak kérni egy mikrofont és meglepetésként átadni valami ajándékot.”
Ladányi Mihály százados, „Kőműves” tartótisztje azonnal megérezte a fondorlatos tervben rejlő veszélyeket, és intézkedésként az alábbi mondatot biggyesztette a jelentés végére:
„Intézkedést csupán Albert Flóriánnak adandó ajándék Népstadionban való átadásának megakadályozása igényel.”
„Kőműves” ügynök, a Ferencváros labdarúgó-szakosztályának munkatársa
A sportvezetés döntése az aranylabda átadásáról és az állambiztonság reakciója Lakat Károly edző megnyilvánulására mindent elárul a rendszer valódi arcáról. A szovjetek elleni mérkőzés szokatlan belügyi aktivizálást mutatott a sportelhárítás területén. Még az alapvetően nem sportvonalon dolgozó ügynököknek is a szurkolók hangulatáról és a mérkőzés várható kimeneteléről kellett minél többet megtudnia. Röviden: a belügyben komolyan tartottak a szurkolók szovjetellenes magatartásától, egy esetleges nézőtéri tüntetéstől. A belügy fejével gondolkodva teljesen érthető, hogy 80.000 ember jelenlétében nem tartották kívánatosnak Albert megdicsőülését. Dokumentumok egyelőre nem bizonyítják a belügy és a sportvezetés kapcsolatát az aranylabda átadásával kapcsolatban, de illúzióink ne legyenek: az állambiztonság működési mechanizmusát ismerve kizárt, hogy nem érkezett időben stopjelzés odalentről. Más szóval: szinte biztosra vehető, hogy a belügy az utolsó pillanatban állíttatta le az Albertnek már korábban beígért népstadionbeli díjátadást.
Albert Flórián még egy húsz évvel később készült interjúban is tett finom utalást a Gundel Étteremben lebonyolított díjátadóra, bár régi sérelmét pazar gondolattal palástolta.
„Egyesek nem igen örültek a sikeremnek - dehát én azóta is azzal vigasztalom magam és sűrűn hangoztatom, hogy ez az egyedüli olyan labda a pályafutásom során, amelyet még egyetlen védő sem tudott elvenni tőlem...”
Az egyetlen magyar aranylabda és a szocialista belügy találkozása kiválóan demonstrálja a korszak viszonyait. A mindenből politikát csináló és mindenhol rémeket látó állambiztonság a csinovnyikokkal feltöltött sportvezetéssel karöltve belerondított egy olyan eseménybe, amelynek ideális esetben egy egész ország közös ünneplésében kellett volna manifesztálódnia.
Végtére is, Albert Flórián akkor nem szólhatott egy rossz szót sem, hiszen megkapta az aranylabdát, ráadásul május 4-én. Aznap éppen a Flóriánok ünnepelték névnapjukat. Ez is valami.
(Ha tetszett a cikk, és még szívesen olvasnál hasonló témában, kutatásomhoz és munkámhoz hozzájárulhatsz adományoddal. Köszönöm!)
A belügyi jelentés forrása: ÁBTL 3.1.2 M- 31606 „Kőműves”
