"Jusson be kapcsolatán keresztül a B-középbe."

Mit rejtenek az ügynökakták?


2018. nov 20.

Fradi-hooligans és az első népszavazás

írta: Koós Levente
Fradi-hooligans és az első népszavazás

A rendszerváltás hajnalán a labdarúgás szurkolói szubkultúrájában már jól ismert jelenség volt a huliganizmus. A szurkolók e sajátos viselkedési formájának első hazai megjelenésével és az egykori politikai rendőrség kapcsolatáról már korábban is írtam, ami ide kattintva olvasható. A következő cikk…

Tovább Szólj hozzá

Fradi

2018. sze 21.

Faludy György és a fradisták

írta: Koós Levente
Faludy György és a fradisták

1. kép Meglehetősen különleges történet olvasható Faludy György visszaemlékezéseiben (Pokolbéli víg napjaim, Budapest, 1989.) azokról a napokról, amikor a második világháborút követően hazatért nyugati emigrációjából. A zsidó származású fiatal költő 1938-ban döntött úgy, hogy a nácizmus veszélye…

Tovább Szólj hozzá

Fradi Nemsport

2018. jún 04.

Románellenes indulatok a lelátón

írta: Koós Levente
Románellenes indulatok a lelátón

  1967 ősze igencsak sűrűre sikeredett a magyar-román labdarúgó-kapcsolatok terén. Mindössze egy hónap leforgása alatt találkozott egymással az utánpótlás válogatott, az ifjúsági válogatott, a B válogatott, a Népstadionban rendeztek egy Budapest-Bukarest mérkőzést, és nem utolsósorban a…

Tovább Szólj hozzá

Fradi

2018. máj 11.

Albert Flóriánék életveszélyben

írta: Koós Levente
Albert Flóriánék életveszélyben

IL-14 típusú repülőgép. Ilyennel utaztak a Fradisták is. Forrás: retronom.hu   1965 tavaszán a Ferencváros a VVK küzdelmek (gyakorlatilag a mai Európa Liga elődje) negyedik körében az Athletic Bilbao-val találkozott. A cél az elődöntőbe való jutás volt. A párharc első mérkőzésén a Fradi a…

Tovább Szólj hozzá

Fradi

2018. ápr 24.

Besúgó a hokiválogatottban

írta: Koós Levente
Besúgó a hokiválogatottban

A Ferencváros 1961-es bajnokcsapata (ftcbaratikor.hu)   Budapesten a minap kezdődött meg a 2018-es divízió 1/A jégkorong-világbajnokság, ahol ismét a magyar válogatott sikereiért szoríthatunk. A következő írás a magyar jégkorong-sport történetének eddig még feltáratlan területére kalauzolja az…

Tovább Szólj hozzá

Fradi Nemfradi

2018. feb 13.

Hypós Feri a belügyi aktákban

írta: Koós Levente
Hypós Feri a belügyi aktákban

  A legismertebb magyar huligán, Karsai „Hypós”  Ferenc (1966-2010)  A focirajongók számára közismert tény, hogy a modern kori futballhuliganizmus a 80-as években gyűrűzött be Magyarországra. Megjelenésének és kibontakozásának tudományos vizsgálata azonban több okból is igen problematikus. Az…

Tovább Szólj hozzá

Fradi

2017. dec 11.

Albert aranylabdája helyzetbe hozta a belügyet is

írta: Koós Levente
Albert aranylabdája helyzetbe hozta a belügyet is

Az aranylabda átadásának pillanata a Gundel Étteremben   1967. december 24-én Boskovics Jenő sportújságíró telefonon hívta fel Albert Flóriánt, aki a Szentestét otthonában, családja körében töltötte. Az immár kétszeres apának számító sportoló (az alig kéthetes „Kisflóri” december 12-én született)…

Tovább Szólj hozzá

Fradi

2017. nov 27.

Czibor Zoltán az állambiztonság hálójában

írta: Koós Levente
Czibor Zoltán az állambiztonság hálójában

Még a Ferencváros játékosaként (forrás:tempofradi.hu)   Az egyik legtehetségesebb labdarúgó volt, sokak szerint az Aranycsapat legintelligensebb tagja. Amit a pályán tudott, azt csak nagyon kevesen tudták utánozni, beleértve a mai focistákat is. Pályafutása az ötvenes évek "szűrt levegőjének"…

Tovább Szólj hozzá

Fradi Nemfradi

2017. okt 31.

Szőke Katót megfosztotta volna aranyaitól az ÁVH

írta: Koós Levente
Szőke Katót megfosztotta volna aranyaitól az ÁVH

Szőke Kató a Ferencváros (akkor Kinizsi) kétszeres olimpiai bajnok úszónője (forrás: olimpia.hu)   A néhány nappal ezelőtt elhunyt kétszeres olimpia bajnok úszónő csak a kommunista hatalom vezető politikusainak kivételes tehetségének köszönhette, hogy kiutazhatott a helsinki olimpiára. Az…

Tovább Szólj hozzá

Fradi Nemfradi

2017. okt 27.

Fradisták a forradalomban

írta: Koós Levente
Fradisták a forradalomban

 A ferencvárosi forradalmárok emlékezete ma is kiemelten fontos a szurkolók számára (forrás: GM) „A birtokunkban lévő adatok szerint a IX. kerület területéről huligánok, osztályidegen és egyéb ellenséges személyek nagy számban vettek részt az ellenforradalmi fegyveres tevékenységben.…

Tovább Szólj hozzá

Fradi