2019. máj 13.

Aki ütött és rúgott, hogy Kádárral beszélhessen

írta: Koós Levente
Aki ütött és rúgott, hogy Kádárral beszélhessen

kadar_1967.jpg

Az egykori BM III/III-A alosztályának alábbi jelentése a Hazafias Népfront  1967-es Sportcsarnokbeli nagygyűlése után íródott. A megszokottaktól eltérően a jelentést  ezúttal mindenfajta magyarázat nélkül közlöm, hiszen a sorok önmagukért  beszélnek.  

„Az utóbbi évek folyamán egy esetben fordult elő protokoll rendezvényen komolyabb rendzavarás. 1967 februárjában a Hazafias Népfront tartott nagygyűlést, melyen megjelentek a Párt és Kormány Vezetői. A nagygyűlés rendben lezajlott, s ezt követően az elnökség levonult az alagsorban lévő asztalitenisz-edzőterembe, mely ilyen esetekben az elnökség gyülekező helyéül szolgál. Miután a közönség eltávozott, az alagsorban megjelent egy kissé ittas állapotban lévő személy, s közölte, hogy a párt első titkárával kíván beszélni. A belügyi összekötő és a helyszínbiztosító elvtársak udvariasan közölték, hogy a jelen szituáció nem alkalmas a beszélgetésre, s az elnökség tagjait illetlenség lenne tárgyalásuk közben egyéni kérésekkel megzavarni. Közölték még az illetővel, amennyiben olyan jellegű problémája van, amelyet csak a Vezető elvtárs tud megoldani, úgy keresse fel a pártközpontban, s kérje meghallgatását. A kérésre, hogy hagyja el a sportcsarnok területét, durván válaszolt, s kijelentette, hogy ő addig el nem megy, amíg a Vezető elvtárssal nem beszélt. Hogy ennek bizonyságát adja, hangosan elkezdte kiáltozni a Vezető elvtárs nevét. Eltávolításakor ütött, rúgott, a legútszélibb hangon szidta az őt eltávolítani igyekvő személyeket. Így többek között megharapta a helyszínbiztosítási osztály vezetőjének kezét, saját alosztályunk vezetőjét sípcsonton rúgta, helyettesét ököllel megütötte. Az egyik helységbe való bevezetése, a helységben lévő vívótört felkapva támadt alosztályunk vezetőjére, azonban támadását alosztályvezető és az összekötő – kicsavarva kezéből a tőrt – meghiúsította. A későbbi ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy az illető  a Hazafias Népfront egyik kerületi funkcionáriusa, aki a nagygyűlésen meghívottként vett részt. Megállapítást nyert az is, hogy az illető garázdaság és egyéb életellenes bűncselekmények miatt – súlyos és testi sértés – több esetben el volt ítélve. A személyt további intézkedés céljából átvette a BRFK Politikai Osztálya.” 

(Ha tetszett a cikk, és még szívesen olvasnál hasonló témában, kutatásomhoz és munkámhoz hozzájárulhatsz adományoddal. Köszönöm!)

 

A jelentés forrása: ÁBTL O-20007/6

A kép forrása: AFP / Ria Novosti / V. Malyshev, 1967

 

Szólj hozzá

Nemsport