BM-tisztek Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulás című műsorában
Kép forrása: vaskarika.hu
Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulás című műsorának elemzése alapos tanulmányért kiált. Jelen írásomban a darab egyetlen momentumát szeretném kiragadni: a hetvenes évekbeli magyar társadalom intranzigens részének találkozását a hatalom bitorlóival. Ecsédi Tamás két liter kávélikőr és némi kevert után kábultan keresi barátját, Vizi Miklóst a Keleti pályaudvar környékén. Kezében Vizi fényképével sorra látogatja a társadalmi lét elviselhetetlen terepeit: mozdulatlan pályaudvart, öngyilkost, alkoholista apát, őrülteket és vécés nénit. Miután egy üzletelő csoportot megzavarva majdnem megkéselik, a földre kerül, és a tömegben, a lábak között matatva keresi a kezéből kihullott fényképet. És ekkor megjelenik dr. Sas Norbert, a Hatalom. A találkozás tökéletes. Bereményi tű pontosan ábrázolja az ötvenhat hazugságában felcseperedett, és hatvannyolcban felnőtté pofozott nemzedék önismeretét: a földön fekvő igazságkeresők kezére rátapos a rendszer. Az állambiztonsági oktatóanyagokban létező ideális ügynök leírására pedig megérkezik Bereményi ideális BM-tiszt leírása is: gojzervarrott, fényesre suvickolt cipő, zakó, pöttyös nyakkendő, fehér ing, kőkemény gallér, és a jóllakottság, önteltség pöffeszkedő hatalmi jelvénye: a toka.
dr. Sas Norbert pontban a műsor 28. percében tűnik fel a színen
Ecsédi és Sas Norbert találkozása nem merő véletlen: a magát civilben is „bémesenek” álcázó belügyes biztos forrásokból informálódott a két barát performance-áról, és fenyegetéseiből az is kiderül, hogy már jó ideje az állambiztonság látómezejébe kerültek:
„Azt akarják, hogy Karvaly elvtárs foglalkozzon az ügyükkel? Mert kezd már arra
duzzadozni az akta odafele!”
Mint ahogy a valóságban is. A jelenlegi kutatások szerint Cseh Tamás neve először 1967-ben bukkant fel a belügyi aktákban, de a róla szóló ügynökjelentések értelemszerűen a Bereményi Gézával 1971/72-ben kezdődő közös munka után szaporodtak meg. Az aczéli kultúrpolitika három T-s világában dalaik az épphogy megtűrt kategóriába kerültek, albumaik kiadását a cenzúra, amikor csak tehette, megnehezítette. Fellépéseiken természetesen olykor a politikai rendőrség besúgói is helyet foglaltak a nézők között, és az ott tapasztaltakat, elsősorban a közönség reakcióját igyekeztek visszaadni jelentéseikben. De volt, aki még ennél is messzebbre ment.
Az állambiztonság „Sárosi” fedőnevű ügynöke 1980-ban egyenesen a Frontátvonulás című darab esztétikai és társadalomkritikai jellegzetességeit boncolgatta tartótisztjének írt jelentésében, amely a következőképpen nézett ki:
„Az előadás külsőségeiben változatlan, ugyanúgy egymaga áll ki a pódiumra, hogy gitározzon és énekeljen, de amíg régebben egyetlen ember vagy emberfajta bemutatására vállalkozott, most a Frontátvonulásban tablót készít – társadalmunk keresztmetszetét mutatja be. Ez már egy többszereplős darab, panoptikumot állít, nem a nehézségekre és azok megoldására építő módon hívja fel a figyelmet, hanem egy anarchista szemléletmódból – amelyet a nem történik semmi-re vezet vissza és onnan élesen támad – gyökeres változást követelve. A tartalom szerint Ecsédi elveszti Vizi Miklós barátját és őrült módjára keresi. Vizi Miklós eközben téved be a Keleti pályaudvar éttermébe, ahol mindenki szeretne mondani valamit, elénekelni az életét. Lényegében az derül ki, hogy az utóbbi harminc év pályaudvara, ahonnan nem indulnak és nem érkeznek vonatok. Mindenki önmagát ismétli csak – nincs emberi és történelmi változás.
Az egész pályaudvart egy WC-s néni szülte (ez egy szimbolikus összehasonlítás) és ezért olyan is. Mindenki tudja benne a szerepét a dizőztől (aki a múlt iránti nosztalgiát valósítja meg) – a főnökökig (Sas, Karvaly et. az) akik a Földön kezére lépnek, majd vállveregetve és demagógiával hipnotizálva az eltiprottat – ők felemelkednek (ezt pantomim eszközökkel fejezi ki) és jelentik felfelé, hogy minden a legnagyobb rendben van. A darab lényegét (eszmei tartalmát – az ideológiát) a befejezés fejezi ki, amikor a két barát megleli egymást, ott jön ki, hogy ezt az elvesztést és keresést már számtalanszor lejátszották. Nem akarják újra kezdeni. Itt hív fel a tettre, hogy ne kelljen ismételni.”
Az ügynökjelentés filozofikus magasságokig ívelő elemzése szinte tökéletes. A műsor alapproblémája valóban Cseh Tamás nemzedékének egy helyben toporgása, a hatvanas-hetvenes évek fordulójáig töretlenül virágzó ifjúsági mozgalom iránti nosztalgikus kesergése, és a nagy tervek folytonos halogatása. Ám a Frontátvonulás egy új korszak eljövetelét is hirdeti, hiszen a mozdulatlanságra ítélt pályaudvarról Vizi és Ecsédi végül csak elindít egy vonatot. Az, hogy „Sárosi” tartótisztje a műsorról szóló jelentésben éppen azt a részt húzta alá, amelyben dr. Sas Norbert civil ruhás BM-tiszt Ecsédi kezére lép, csak az önmagára ismerés ékes bizonyítéka...
(Ha tetszett a cikk, és még szívesen olvasnál hasonló témában, kutatásomhoz és munkámhoz hozzájárulhatsz adományoddal. Köszönöm!)
Az ügynökjelentés forrása: ÁBTL, M-42182/1
