Fradisták a forradalomban
A ferencvárosi forradalmárok emlékezete ma is kiemelten fontos a szurkolók számára (forrás: GM)
„A birtokunkban lévő adatok szerint a IX. kerület területéről huligánok, osztályidegen és egyéb ellenséges személyek nagy számban vettek részt az ellenforradalmi fegyveres tevékenységben. Tevékenységük fő iránya a népi hatalom fegyveres megdöntésére irányult. Céljaik megvalósítása érdekében üldözték és brutális módon kínoztak baloldali személyeket.”
Lengyel Boldizsár alosztályvezető érzelmektől sem mentes mondataival nyitotta meg az állambiztonság 1959 tavaszán a IX. kerület felkelőivel foglalkozó dossziéját. A dokumentum a még szabadlábon lévő Corvin köziekkel kapcsolatban megjegyzi, hogy
„nagyobb számban Corvin köziek az Illatos út környékén - az úgynevezett „dzsumbuj” telepen vannak, valamint a kerület másik olyan részén, ahol nagyobb számban főleg lumpenproletárok laknak, a Mária Valéria telepen - tevődnek ki.”
Az 1959-ben szabadlábon lévő hatvanhat nyilvántartott Corvin közi felkelőből ötven e két terület valamelyikén lakott, amelyek hagyományosan fradista környéknek számítottak. „Milán” ügynök, aki ötvenhatban szintén a Corvin közben harcolt, 1959-ben jelentette a dzsumbujról, hogy „lakóhelyemen az Illatos úti lakótelepen nagy számban vannak Fradi-szurkolók.” De a Mária Valéria telepen lakó egykori forradalmárok között is találunk olyanokat, akik a későbbiekben a B-középpel kapcsolatos ügynökjelentésekben is feltűntek.
A Corvin köz 1956-ban (forrás: pestbuda.hu)
A jelenleg kutatható állambiztonsági iratok alapján a Ferencvárosi Torna Club sportolóinak ötvenhatos múltjáról az alábbiakat tudhatjuk meg: 1956. október 23-án, a forradalom kitörésének estéjén, amikor az első lövések eldördültek a Rádió épületénél, két jégkorongozó, Schneck János és Kondorosi Tihamér félreverték a Rókus kápolna harangját, hogy figyelmeztessék Budapest lakosságát a forradalom első fegyveres összecsapására. Innen mindketten a Rádióhoz siettek, ahol egy belügyi forrás szerint részt vettek az épület ostromában is. A Ferencváros színeiben éppen 56-ban hoki bajnokságot nyert két játékossal „Bakos Miklós” ügynök a forradalom napjaiban az utcán személyesen is találkozott:
„A fegyveres terror akciókat kerülve a Futó utcánál kerültünk az Üllői útra. Itt akkor kezdődött egy tűzharc. Ez elől a volt Ecetgyár kapuja alá húzódtunk. Innen láttuk meg az utcán a körút felől Schnecket és Kondorosit közeledni. Rájuk támadtam, hogy mit keresnek az utcán, miért nem ülnek otthon.”
A jelentésből azt is megtudjuk még, hogy Kondorosinál revolver látott, Schneck pedig állítólag a forradalom leverése után egy gépfegyvert ásott el a háza udvarán. Kondorosi Tihamér később az Újpesti Dózsa játékosa lett, az ügynök szerint gyakran kérkedett rendőrnyomozói beosztásával és fegyverével. Schneck János rosszabbul járt: a Horthy-rendszer egyik tehetséggondozó versenyén kivételes hangtehetségével feltűnt kiskamasz a forradalom előtt még filmben is szerepelt, de a szabadságharc leverése után, köszönhetően például „Bakos Miklósnak” is, ötvenhatos szerepvállalása a politikai rendőrség előtt kitudódott: megzsarolták, majd a hatvanas évek elején „Zenész” fedőnéven beszervezték.
A szétlőtt Rókus-kápolna a hiányzó harangtoronnyal (forrás: fotomuveszet.net)
Nem Schneck János volt az egyetlen olyan ferencvárosi sportoló, akinek ötvenhatos múltját „Bakos Miklós” feltárta tartótisztje előtt. A szabadságharc leverését követően újjáalakult B-közép rendőrségi feloszlatása után beszervezett ügynök még a hatvanas évek elején is rendelkezett olyan információkkal, amelyek addig ismeretlenek voltak a belügy számára. Jelentett például a Fradi kézilabda szakosztályának vezetőiről, akik közül többen is lelőtt szovjet katonákat fényképeztek, majd a fényképeket Franciaországba juttatták. Vagy éppen a Fradi egyik emblematikus játékos-edzőjéről, Dalnoki Jenőről:
„Az ellenforradalom október végi napjaiban Dalnoki állandóan a városban csavargott egy kisgazdapárti szalagos gépkocsival. Többfelé látták csoportosulás közepén, ahol lázító, demagóg beszédeket tartott. Ezt alátámasztotta az az ikerpár is, akik 1957-58-ban a Baráti Kör végső működéséig annak tagjai voltak. Ő szerintük a köztársaság-téri Pártház ostrománál Dalnoki a Rákóczi út sarkánál tartózkodott és fűtötte a hangulatot. Magatartása azóta sem változott.”
Egy legendás játékos egy ikonikus fotón: Dalnoki Jenő (forrás: tempofradi.hu)
„Bakos Miklós” saját környezetét sem kímélte: közeli ismerősökről jelentett, akik részt vettek ÁVÓ-s tiszt bántalmazásában, olyanokról, akik a forradalom leverését követően fegyvert rejtegettek, nőkről, akik élelmet szállítottak a Corvin-közben harcolóknak, de még olyan barátról is, aki november 4. után bujkálás közben lakásán kereste fel. A IX. kerület ellenforradalmáraival foglakozó belügyi akta a Tompa utcai csoport fegyveres tagjai között említi a négy Kruj-fivért, akik közül az 1934-ben született Kruj Iván közel hatvan évig volt a Ferencváros birkózó-szakosztályának tagja.
És akkor ne feledkezzünk el Czibor Zoliról sem: való igaz, hogy az egykori üllői úti kedvenc 1956-ban hivatalosan a Honvéd játékosa volt, ferencvárosi kötődését és zöld-fehér vérét sohasem tagadta meg. A levéltári dokumentumok szerint ő volt az Aranycsapat egyetlen olyan játékosa, aki fegyveresen ténylegesen részt vett az ötvenhatos forradalomban, amikor is
„a HM Ezredes utcai garázs parancsnokát géppisztollyal arra kényszerítette, hogy hagyja el az Ezredes utca területét, a gépkocsikat pedig az ellenforradalmárok rendelkezésére bocsátotta.”
A forradalom kitörése és átmeneti győzelme közepette a hivatalosan Kinizsi néven működő egyesület visszatért gyökereihez: november 1-én a Fradi a demokratikus átalakulás útjára lépett, és újjáalakult. Az előző napokban megválasztott Forradalmi Bizottság (a vízipólós Németh Jánossal és a futballista Kispéter Mihállyal soraiban) kimondta, hogy az egyesület neve ismét Ferencvárosi Torna Club lesz, a színe pedig zöld-fehér. A több ezer szurkoló jelenlétében zajló ünnepi eseményről a november 2-ai Népsport címoldalán számolt be:
„Egyszerűen öltözött emberek áradata lepte el a klubház előtti teret, hogy szemtanúja legyen annak a pillanatnak, amikor kimondják: újra megalakult a Ferencvárosi Torna Club. Néhányan bekötött fejjel beszélgettek a tömegben, olyanok, akik tegnap, vagy tegnapelőtt még fegyverrel kezükben harcoltak a magyar szabadságért, azért is, hogy most ennek az ünnepi eseménynek is tanúi lehessenek.”
„Bakos Miklós” ügynök, mint a Baráti Kör hivatalos vezetője is részt vett az alakuló ünnepségen, igaz, akkor még nem állt a belügy „szolgálatában”. Jelentését csak a forradalom leverése után, felsőbb utasításra készítette el, amelyben mindent leírt, amire emlékezett az eseménnyel kapcsolatosan:
„Délután mintegy 4-5000es tömeg előtt kezdődött az alakuló ülés. A közönség meglehetősen vegyes volt. A sportolók nagy része jelen volt, voltak csöndes szemlélők, fanatikus drukkerek, de szép számmal voltak izgága elemek is… A klubházban folyt a marakodás a funkciók körül… Ekkor az időközben fegyveresei élén odaérkezett Németh Jánoshoz fordultak segítségért… Erre Németh kirohant a klubház lépcsőjére és egy lázító hangú beszédet tartott.”
A Forradalmi Bizottság legfőbb célja a kommunista hatalom által a klub élére tett vezetők leváltása, és az elmúlt több, mint egy évtized elfeledése volt. Sós Károly vezetőedzőt és Ónodi Lajost bízták meg a labdarúgó szakosztály vezetésével, és olyan régi legendákat is feladatokkal láttak el, mint például Furmann Károly. Az újjáalakuló ünnepség során Kispéter Mihály boldogan lépett a mikrofon elé:
„Arra kérem szurkolóinkat, hogy továbbra is tartsanak ki a csapat mellett úgy, mint ahogyan eddig tették. Segítsen az Isten mindannyiunkat!”
A forradalom heteiben úgy tűnt, hogy a zöld-fehér szín és a név visszaszerzése után a korábbi demokratizmus is visszaköszön az Üllői útra, sőt visszatérhet a Honvédból Kocsis és Budai is. „Nagypéntek nélkül nincs feltámadás, FTC nélkül nincs magyar labdarúgás!”- kiabálta valaki az ünnepségen. Az mindenképp a fradisták becsületére írandó, hogy bőven a szabadságharc vérbe fojtása után is dacoltak a lassan felálló Kádár-hatalommal: Komorettó Béla és Nádas Adolf (mindketten korábbi elnökök) nem adták fel egy független, minden szakszervezettől és politikai párttól független Ferencváros megteremtésének álmát. Hamarosan csalódniuk kellett, mert a klub felépítését és működését illetően visszatagozódott az ’56 előtti időkhöz, annyi különbséggel, hogy színétől és nevétől nem merték ismét megfosztani.
1963: politikai amnesztia, bajnokság tizennégy év után - egy aranykor kezdete (forrás:tempofradi.hu)
A kádári hatalom a forradalom leverését követően kiemelten foglalkozott a Ferencvárossal. Ha csak a forradalmat követő első tíz évet vesszük figyelembe, akkor közel húsz olyan állambiztonsági ügynököt nevezhetünk meg, akik jelentettek a Fradiról. A politikai rendőrség minden fronton támadásba lendült. Ügynökeit beépítette a szakosztályokba, a csapatokba és természetesen a szurkolók közé is. A Fradin nemcsak hogy rajtamaradt a Rákosi-rendszerben ráragasztott fasiszta megbélyegzés, hanem még bővült is, mint ahogy azt még a hatvanas évek elején is olvashatjuk belügyi aktákban:
„Az FTC köré tömörülő fasiszta, huligán elemek az ellenforradalom leverése óta, mint legális lehetőséget használják fel az FTC köré tömörülő szurkolótábort és ennek égisze alatt népi demokrácia ellenes, uszító, rendbontó tevékenységet fejtenek ki.”
Kádárék féltek egy újabb ötvenhattól, és több esetben is attól tartottak, hogy egy-egy Fradi-meccs utáni felvonulás a forradalomhoz hasonló megmozdulássá növi ki magát. Egy ízben a klub megszüntetése is felmerült, azonban megkegyelmeztek neki. „Nem kell tehát felszámolni, csak középszerűvé tenni” – adta ki a jelszót évekkel a forradalom után Gáspár Sándor. Aztán 1963-ban jött az amnesztia, de nemcsak a politikai foglyoknak, hanem a Fradinak is: „Fasza gyerek Kádár János, bajnok lett a Ferencváros!” – kiabálták néhányan gúnyból, néhányan komolyan. Az mindenesetre sokatmondó, hogy a Ferencváros tizennégy év után nyert ismét bajnokságot.
Tíz nappal a forradalom egy éves évfordulója előtt Fradi-Vasas rangadót rendeztek a Népstadionban. Dékány Ferenc labdarúgó véleménye szerint nem véletlenül volt kint a meccsen ekkora tömeg, és gondolatait meg is osztotta a mellette álló ügynöknek is: „Nézd, ma ez itt egy népszavazás volt, nem véletlen, hogy itt ma ennyien összejöttek. Itt hatvanötezer ember szavazott, hogy mit akar!”
(Ha tetszett a cikk, és még szívesen olvasnál hasonló témában, kutatásomhoz és munkámhoz adományoddal is hozzájárulhatsz. Köszönöm!)
Levéltári források:
3.1.2. M-34523 Bakos Miklós
3.1.2. M-32534 Milán
3.1.5. O-16798 IX. kerületi ellenforradalmárok
3.1.5. O-11911 Vasutas
