2018. jún 04.

Románellenes indulatok a lelátón

írta: Koós Levente
Románellenes indulatok a lelátón

pitesti-ferencvaros_-vvk_0123.jpg

 

1967 ősze igencsak sűrűre sikeredett a magyar-román labdarúgó-kapcsolatok terén. Mindössze egy hónap leforgása alatt találkozott egymással az utánpótlás válogatott, az ifjúsági válogatott, a B válogatott, a Népstadionban rendeztek egy Budapest-Bukarest mérkőzést, és nem utolsósorban a Vásárvárosok Kupájának első fordulójában a Fradit a Pitesti Arges-sel sorsolták össze. Fontosságát illetően a kádári állambiztonság ez utóbbit tartotta – mai értelmezés szerint – kiemelt kockázatúnak, a fennmaradt levéltári iratok szerint a botrányt sem tartották kizártnak.

„Az FTC-Arges labdarúgó mérkőzésre fokozottabban kell felkészülni, nehogy a mérkőzést komolyabb rendzavarás zavarja.”

A Fradi szurkolók közé beépített ügynökök mondjuk adtak is némi okot a rendőri készültségnek, elég, ha „Kovács István” ügynök azon jelentését olvassuk el, amely egyszerre tükrözi a Budapest-Bukarest (6:0) és a Pitesti-Fradi (3:1) párharc első felvonásának szurkolói visszhangját

„Az üzemben és a szegedi mérkőzésen, valamint a vonaton is sokat beszélgettek a 11-i mérkőzésről. Szidták nagyon a románokat sportszerűtlen, durva játékukért. Többen hangoztatták, hogy majd kövekkel, üvegekkel és rohadt almával megdobálják őket. Az üzemből is csoportosan mennek ki a mérkőzésre az FTC és Vasas szurkolók. Többen hangoztatták, hogy ha itt is merészelnek durváskodni a románok, akkor úgy csinálnak majd, mint a Vasas-Real Madrid mérkőzésen a Népstadionban, hogy jól megdobálják őket. Krauttal is beszélgettem, figyelmeztetett, hogy ne menjek a szokott helyre, se a játékos kijáróhoz, mert beszélt srácokkal és mondták neki, hogy nagy balhét fognak csinálni. Többen a játékos kijáróhoz is mennek, hogy le is köphessék a románokat. Mondta még, hogy akikkel beszélt, mindenki utálattal beszélt róluk és szidta őket. Akik szombaton kint voltak a mérkőzésen azt mondták, hogy nem is durváskodtak a románok, és egész sportszerű mérkőzés volt. A nem FTC szurkolók azt mondták, hogy az újságok túlozták el, hogy a románok durvák voltak, s hogy ezzel szépítsék az FTC vereségét. Mintha megváltozott volna az eddigi vélemény sok emberben és most már nem is szidták a románokat, hanem többen mondták, hogy dicséretet érdemelnek, hogy még 6:0 után is sportszerűen, lelkesen küzdöttek.”

pitestins-19670921-01-19670920.jpg

Az előzetes hangulatjelentés megismerése után „Kovács István” elhárító tisztje a Pitesti elleni mérkőzés visszavágóján várhatóan szép számmal megjelenő B-közép megfigyelésére utasította az ügynököt. És valóban: a Népstadion lelátói szinte megteltek, 80000 szurkoló volt kíváncsi arra, hogy Albertéknak sikerül-e ledolgozniuk kétgólos hátrányukat. „Kovács István” egy nappal a mérkőzés után így számolt be tapasztalatairól tartótisztjének.

„A mérkőzés elején a Törpe és Katona csoport tagjai csoportosan gyülekeztek a külső bejáratok előtt és a jegyszedők éberségét kijátszva kevesebb jeggyel többen mentek be a pályára. Nagy tumultusokat csináltak a kapunál és a jegyszedőket is benyomták, így tudtak sokan bejutni. A kerítésen is többen beugráltak a fiatalok közül. A felső feljáratnál is ugyanezt csinálták, s így mentek be az R, P, S szektorokba. Ezekben a szektorokban tűrhetetlen állapotot teremtettek. Sokan, akiknek nem volt jegye elfoglalták a helyeket. Ebből lökdösések és durva beszédek, verekedések támadtak. Hiába kérték az idősebbek ezeket a fiatalokat, hogy menjenek el a helyükről, azok olyan durva és minősíthetetlen hangot ütöttek meg, hogy az emberek egy része inkább a lépcsőre ült, vagy állt a felső részen. Az FTC mérkőzés után megindult a hazamenetel. Csoportosulást, vagy rendbontást nem tapasztaltam.”

A politikai rendőrség, mint mindig, most is a lehető legtöbb információt igyekezett begyűjteni a szurkolókról, ezért a Fradi szurkolók híres cukorkaárusával, „Zombori” ügynökkel is jelentést írattak.

„A P szektor lépcsőjén foglaltam helyet, ahol petárdákat dobáltak fel… Volt egy Hosszú nevű srác, aki azt kérdezte, hogy győzelem után mi lesz a Verseny utcában. A mérkőzés előtt újból megjelent a zászló árus, akiről az újság is írt. Kérdeztem tőle, hogy honnan lehet ezt árulni, azt felelte a Sportpropagandából. Kint voltam árulni egyik délelőtt a Népstadionban és azt vettem észre, hogy a trafik árus és a jelvényárus valutáért árul.”

pitesti.jpg

Mivel „Kőműves” ügynök személyében az állambiztonság a Ferencváros székházában is rendelkezett hálózati személlyel, a román kupaellenféllel kapcsolatos egyéni véleményeket innen is begyűjtötte.

„Jelentem, hogy az FTC-Pitesti VVK mérkőzéssel kapcsolatban Medgyesi Lajos gk. vezető 1967 okt. 9-én reggel Buncsics Mihály gazdasági előadótól kérte, hogy ha lehet, kérjen autóbuszt, mert már is unja, hogy a románokkal kell lennie. Egyébként a hangulatból kiéleződik, hogy ezeket a bocskoros cigányokat meg kell verni. Ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tesznek azok, akik az FTC pályára jönnek ki a szerdai mérkőzés jegyeiért.”

A mérkőzést egyébként magabiztos teljesítménnyel a Fradi nyerte 4:0-ra, és robogott tovább a VVK következő fordulójába. Jóllehet az állambiztonság az előzetes ügynöki jelentések alapján komolyabb atrocitásra számított, néhány marginális szélsőséges megnyilvánulást és az erős románellenes hangulatot leszámítva rendbontás nem történt. A győzelem a pályán dőlt el. 

 

(Ha tetszett a cikk, és még szívesen olvasnál hasonló témában, kutatásomhoz és munkámhoz hozzájárulhatsz adományoddal. Köszönöm!)

 

a belügyi jelentések forrásai:

„Kőműves” ÁBTL M-31606

„Zombori” ÁBTL M-34063

„Kovács István” ÁBTL M-32567

Képek forrása: tempofradi.hu

Szólj hozzá

Fradi